2007. szeptember 25., kedd

Amiken jókat szoktam nevetni

Amiken jókat szoktam nevetni

Néha belolvasgatok egykét fórumba és még mindig mosolyt csal az arcomra az emberek hülyeség.
Mint már mondtam a sátánizmusról lehet vitatkozni, ki hogy látja.
Pl olvastam most egy fórumban hogy Lavey-t elmondták szemfény vesztőnek akik kicsalta az emberektől a pénzt és a Sátán malmára hajtotta a szegény eltévedt embereket akik beléptke.
Ez is egy néző pont igaz irreális de elkel fogadni.
De ennyi erővel a Hit gyülekezetét is vádolhatnánk illetve a Táltos egyházat.

1. Lavey komoly pénzőszeget szabot ki ha belépnek a közöségbe mivel nem akarta hogy sok elmebeteg belépjen.
2, Az amerikai sátánizmus és az európai más de szerintem mindegyik kontinensen mást jelent..
3., Vannak szekták akik Isten hívőek és szépen a vallásuk nevében csoportos öngyilkosságot követnek el a legrosszabb esetben illetve beszerveznek embereket és minden eszközzel a szektában tartják őket.

De egyébként lehetne mazsolázni a keresztény vallás bűneiből illetve tetiből hogy mennyire valósak.
De mindenki úgy látja a dolgokat ahogy neki jó mert nem minden ember egyforma.

2007. szeptember 21., péntek

Olvasgattam a neten a sátánizmusról teóriákat és magyarázatokat.
Ugyan úgy ahogy a kereszténységnek úgy a sátánizmusnak is nagy múltja volt ezért minden században illetve korszakban mást jelentett.

Lehet találgatni érvelgetni nem leszünk tőle okosabbak de az biztos hogy a sátánizmus nem a sátán imádásáról szól, illetve nem összekeverendő az ördög imádás illetve a sátánizmus.

2007. szeptember 19., szerda

Lilin

A Lilin, vagy más néven Lilim, de mondják Lil In-nek is (egyes számban lili) különös teremtmények csoportja az izraelita folklórból. Ők Lilithnek, Ádám első feleségének lányai Samael démontól, akit gyakran azonosítanak a Sátánnal (más források szerint magától Ádámtól származnak). Ők voltaképp mind démonok, szerepük a succubusokéhoz hasonló.

A mitológia szerint Lilith megszökött Ádámtól, és a szabad sorsot választotta még akkor is, mikor az őt felkereső angyalok tudomására hozták, hogy minden nappal, amit Istentől távol tölt, száz gyermeke hal meg.

A lili férfi változata a lilu, a mezopotámiai mitológia démona.

Rock forradalma összevetve a sátánizmussal

Egy netes blogban olvastam ezt a cikket első benyomásom az hogy jót nevetek:

A ROCK FORRADALMA

Dianne Core,Childwatch vezetője szerint "kivált a rock eszközével toborozzák a legfiatalabbakat a sátánhivők tábora" (Nuova Solidarietá, 1988. november 12.., 9.o.), Ugyanebben a vezércikkben olvashatjuk, hogy "brit szakértők állitása szerint a heavy metal rockzene tudatalattira gyakorolt hatására fiatalok ezrei csatlakoztak a sátánizmushoz" (uo).

Az idézett vezércikkekben közölt telefoninterjuban Dianne Core beszámolt, hogy Új-Zélandon és Nyugat-Németországban számtalan fiatal lépett be olyan sátánista csoportokba, ahol a szertartásokon gotric rockot hallgatnak, és még rituális öngyilkosságok is előfordulhatnak.

"Most tanulmányozzuk azoknak a szülőknek a vallomását, akiknek a gyermeke az életével fizetett a gothic csoportokhoz való csatlakozásért. A szerencsétlen szülők azt állitják, hogy a gyerekek első lépését a sátánizmus felé az jelzi, ha feketébe öltöznek és feketére festik a szobájuk falát" (uo.).

199O márciusában nagy visszhangot keltett John O'Connor New York-i biboros kifakadása a heavy metal rockzene ellen, amikor - név nélkül - arra is célzott, hogy a rocksztár Ozzy Osbourne viszont azzal vádolta őt, hogy "sértő módon kétségbe vonta a világ valamennyi rockrajongójának intelligenciáját".


Olvastam a cikket és elkezdtem gondolkodni :
1. az emberek még meddig képesek lesüllyedni.
2. a sátánizmust miért mossák össze a rock zenével. Az hogy pár elmeháborodott fiatal akik gothikus zenére lesz öngyilkos és a sátánt imádja attól még nem lesz sátánista csak egy agyi képességekkel nem rendelkező egyé.
3. a sátánizmus jelei nem az hogy feketébe fog járkálni az ember és feketére festi a szobája falát ez számomra egy monumentális baromság az hogy vannak tudatlen követők akiket könnyű megzavarni azok haljanak meg és ezt csak képletesen értem.
4. annyira sok pozőr ember van aki magára húzza hogy én sátánista vagyok.
Van a sátánista és az ördög imádó és a két dolog nem ugyanaz.

Néha el kéne vonatkoztatni azoktól a tényektől amiket látunk és mondanak és inkább utána kéne járni a dolgoknak nem pedig szavakkal dobálózni és különböző kifejezéseket skandálni amiről ad egy nem tud senki semmit ad kettő nem biztos hogy a történelmi források igazak illetve egy könyvben leírt vallásfilozófia tisztán lefogja vezetni hogy mik a tények és miről szól a sátánizmus.
A könyvekben is lehet hazugság mivel a szavakkal lehet játszadozni és előfordulhat hogy nem fedik a valóságot.
Ezért nem kell mindent elhinni

Nekromantia



Legádázabb ellenfelei közül néhányan egyszerűen a nekromanta írások közé soroljáka Necronomicont, pedig a kettőnek szinte semmi köze sincs egymáshoz. A könyvnek mindössze annyi kapcsolata van a halottakkal, hogy a Földről elköltözött (az emberek számára halott) lények megidézésének rituáléit tartalmazza.

A nekromantia ógörög szó és halottjóslást jelent. Nekromantáknak a középkori Európában azokat az embereket hívták, akik megidézték a sírból a holtak szellemeit, hogy kérdéseket tegyenek föl nekik a múlt és a jövendő rejtett titkairól. Ennek ellenére a nekromantákat nem szabad összetéveszteni az egyszerű asztaltáncoltató spiritisztákkal. Az előbbiek ugyanis igazi beavatottak, míg az utóbbiak közül a legtöbb csupán amatőr kóklere a mágiának. Ez abból is lemérhető, hogy egy spiritisztának a megidézett szellem csupán akkor jelenik meg, ha kedve tartja, és csak azokra a kérdésekre válaszol, amelyekre akar. A nekromanta ezzel szemben parancsol a lelkeknek, akarata alá hajtja azokat. Mestersége hatalmas tudást és gyakorlatot igényel, és többnyire ellenérzést, félelmet vált ki az egyszerű halandókból. Ezért aztán bármekkora hatalommal bír, többnyire üldözik, megvetik és gyakran összekeverik a sátánista szekták papjaival és a fekete mágusokkal. Pedig ezek nem egyszerűen hajdan volt emberek árnyát idézik fel az alvilágból, mint a nekromanták, hanem démonokat, gonosz szellemeket hívnak életre, és lelkük üdvösségét kínálják fel a tiltott tudásért cserébe. Mostanában pedig a szerepjátékok miatt zombi és szellemidézésnek gondolják és azt hiszik, mindenféle védőkör nélkül uralmuk alá hajthatják a másik világ lelkeit. Ezek az eltérések azonban bármilyen lényegesek is, kevéssé érdeklik a kívülállókat, akik gyakorta tudatlanságukból kifolyólag küldték máglyára a nekik nem ártó nekromantákat. Pedig nem csak félték és tisztelték őket, hanem szükségük is volt rájuk.

Történelmi krónikák és irodalmi emlékek bizonyítják, hogy királyok, hadvezérek és más főemberek rendszeresen kikérték egy-egy nekromanta tanácsát sorsdöntő tetteik (csaták, házasságok, szövetségek kötése) előtt. Találhatunk erre vonatkozó részleteket a Bibliában és később Homérosz szerint maga Odüsszeusz is elvégzett egy nekromanta rituálét. A nekromantia tudománya napjainkra sem halt ki; legtöbb művelője Közép- és Dél-Afrika szegény országaiban él, ahol a meg-megújuló üldöztetések ellenére is növekszik híveik száma.

Sátánizmus cikk 4

ˇ”A sátánista biblia szerzője és a Sátán Egyházának alapítója. LaVey egy nemrégiben vele készített interjúban bevallotta, hogy nem hisz a személyes gonosz létezésében, mivel szerinte a rossz csupán az emberi természetben lakik. Az ő sátánizmusa tehát abban rejlik, hogy a romlott emberi természet gátlástalan felszabadítására buzdítja a követőit.”

Baphometh

Baphomet egy feltételezett bálvány neve volt, amelynek imádásával a templomos lovagrend tagjait vádolták. Az egymásnak ellentmondó, valószínűleg az inkvizíció által kikényszerített, később visszavont vallomások szerint Baphometnek két arca volt, mások szerint fej helyett koponyát viselt, esetleg macskára hasonlított, vagy éppen egy szakállas fej volt.

fordított kereszt

A fordított kereszt nem sátánista szimbólum. Szent Pétert feszítették fordított keresztre, mert nem érezte méltónak magát ahhoz, hogy a Jézus Krisztuséhoz hasonló kereszten haljon meg.

Pentagramm

Pentagramm

Pentagramma
Pentagramma

A pentagramma mint végtelen csomó

A pentagramma vagy pentagram a szabályos ötszög átlói által alkotott ötágú csillag.

A pentagramma szó a görög πεντάγραμμον (pentagrammon) szóból származik, ami főnévi formája a πεντάγραμμος (pentagrammosz) vagy πεντέγραμμος (pentegrammosz) – „öt vonal” szónak.

A pentagramma ősidők óta fontos szimbólum, aminek mágikus vonásokat tulajdonítottak. Régen a Vénusz és a hozzá kapcsolódó istenségek jelképe volt. A püthagoreusoknál fontos vallási-filozófiai szerepet töltött be, néha Pitagorasz-féle csillagként is emlegetik.

Geometria

A pentagramma csúcsaiban lévő szögek összege 5 × 36° = 180°, ugyanannyi, mint egy háromszög szögeinek összege. Számos helyen megtalálható benne az aranymetszés aránya. A középen lévő alakzat maga is szabályos ötszög, a csúcsok által kifeszített ötszöghöz is pontosan az aranymetszés szabályai szerint aránylik.

A szabályos ötszöghöz hasonlóan a pentagramma szimmetriacsoportja is a D10 diédercsoport.

Története

[ Ókor

A pentagramma legkorábbi ismert említése mezopotámiai írásokban történik, i. e. 3000 körül. A sumereknél a pentagramma (csúcsával lefelé) az „UB” szó piktogramja volt, jelentése sarok, szög, zug, üreg, lyuk, verem. Babilóniában valószínűleg az öt irányt jelképezt: elöl, hátul, balra, jobbra és felül. Ezeknek az irányoknak asztrológiai jelentése volt: az öt bolygót (Jupiter, Merk*r, Mars, Szaturnusz és Vénusz) jelképezték.

A pitagoreusok a (lefelé fordított csúcsú) pentagrammát a ύγιεια (Hygieia, egészség – egyben az egészség görög istenének, Hygieia-nak a neve) névvel illették. Mivel az aranymetszés fontos szerepet játszott a világképükben, a pentagrammát a tökéletesség jelképének tekintették. A vele kapcsolatos filozófiájukat Syrosi Pherekidész fejtette ki művében, a Pentemychosban (amiből csak töredékek maradtak fenn). A pentemychos szó jelentése „öt kamra”. A pitagoreusok a pentemychost egy helynek hitték valahol a Tartaroszban – ez az a hely, ahova a kozmosz első csíráját el kellett helyezni, hogy a rendezett kozmosz megjelenjen.

Pentagramma Heinrich Cornelius Agrippa Libri tres de occulta philosophia című művéből. Az ábra az emberi test és az aranymetszés kapcsolatát illusztrálja. A csúcsokon látható jelek (felülről kezdve, az óramutató járása szerint) a Mars, a Jupiter, a Merk*r, a Szaturnusz és a Vénusz asztrológiai jelei.
Pentagramma Heinrich Cornelius Agrippa Libri tres de occulta philosophia című művéből. Az ábra az emberi test és az aranymetszés kapcsolatát illusztrálja. A csúcsokon látható jelek (felülről kezdve, az óramutató járása szerint) a Mars, a Jupiter, a Merk*r, a Szaturnusz és a Vénusz asztrológiai jelei.

Középkor

A középkorban az öt őselemet jelölték vele:

A szavak kezdőbetűi (υ-γ-ι-ει-α) éppen a pentagramma pitagoreus nevét adják ki.

A számmisztikában öt ága a női princípium (aminek száma a kettő) és a férfi princípium (száma a három) egységét jelképezve a házasság, a boldogság, a beteljesülés és a tökéletesség jelképe volt. A tudományok kulcsának, a titkok nyitójának is tartották; Paracelsus szerint a leghatalmasabb jel.

A hajnalcsillag, Jézus jelképe
A hajnalcsillag, Jézus jelképe

A keresztény szimbolikában a pentagramma az öt érzék jelképe. A csúcsaira az S, A, L, V, S betűket írva az egészség jelképe (az egészség latinul salūs). Néha Krisztus öt sebét is jelképezi. A pentagramma egyik csúcsát megnyújtva kapjuk a hajnalcsillagot. A pentagramma a betlehemi csillag jelképe is.


Pentagramma Stanislas de Guaita 1897-es La Clef de la Magie Noire című könyvéből
Pentagramma Stanislas de Guaita 1897-es La Clef de la Magie Noire című könyvéből

Újkor

A szabadkőművesek a pentagrammát lángoló csillagnak nevezték, és a Napnak, az első anyagnak, az élet forrásának szimbólumát látták benne.

A Golden Dawn rend pentagrammarituáléjában a pentagramma egyetlen vonallal való megrajzolása (az iránytól és a kezdőponttól függően) a szellemidézés és -űzés kelléke volt.

Anton LaVey individualista és ateista szervezete, a Church of Satan jelképében, „Baphomet pecsétjében” egy csúcsával lefelé mutató pentagramma szerepel. Mivel az egy csúcsával felfelé mutató ötágú csillag hagyományosan a szellemi világot ábrázolja, a felfordított pentagramma LaVey szerint az ember testi, karnális jellegét fejezi ki. Maga a csillag az egyén által megtapasztalt szubjektív világmindenséget is szimbolizálja.



A körbe rajzolt pentagramma a neopogányoknál az öt őselem egyensúlyát szimbolizálja.

Újpogányság

Az újpogány mozgalmak gyakran használják a körbe rajzolt pentagrammát (pentákulum) az öt őselem (tűz, víz, föld, levegő, lélek) egyensúlyának szimbólumaként.

Sátánizmus 2 cikk

a Sátánizmus nem hisz se a sátán, se az Isten létezésében. Ez egy ateista vallás, a sátán itt csak egy létezéstípus, a felnyílt szemű embert jelképezi... Szóval a sátánizmus, mint vérivó, emberáldozó, paráználkodó egyház nem lézetik.

-a fordított kereszt:

A fordított kereszt bibliai elnevezése Péter kereszt. Szent Péter a történet szerint nem érezte magát méltónak ahhoz, hogy Isten fiához hasonlóan feszítsék keresztre, ezért saját kérésére fordítva tették meg ezt.

Tehát a fordított kereszt Jézus iránti alázatot és nem a Sátán felé fordulást jelenti.


A sátánizmus jelképe amúgy egy lefelé fordított pentagramm( nem pedig a felfelé fordított, az a Mágia jelképe, de mindegy...) vagy pedig két koncentrikus körbe foglalt fordított pentagramm, amiben a bűnbak képe látható és köré a Leviathan szó héber, vagy a Sophia szó görög vagy héber betűi vannak írva. A Sátánisták nem áldoznak se embereket, se állatokat, nem idéznek halottakat, hogy fajtalankodjanak velük és nem rendeznek orgiákat minden teliholdkor. Na hogy ezt így megbeszéltük, térjünk rá a lényegre:
A Sátánista egyház megalapítója Anton Szandor LaVey, aki 1966-ban alapította meg az egyházát. 1967-től az USA elismerte egyházként és hivatalos vallásként a Sátánizmust. 1969-ben LaVey kiadta a Sátáni Bibliát, amit sok híres könyv követett ezután( �The Satanic Rituals", �The Satanic Witch", �The Devil's Notebook", �Satan Speaks!"). LaVey 1997-ben meghalt, az Egyházat, most Blanche Barton és Peter H. Gilmore irányítja. Amúgy a hívők száma már több 10000-re rúg, tehát nem lehet annyira vad és undorító...

Sátánizmus

A sátánizmus vallásként 1966-ban vált hivatalossá, amikor is Anton Szandor LaVey Amerikában megalapította a Sátán egyházát (Church of Satan), és az egy évvel később megjelent könyvében, a Sátáni Bibliában pontosan meghatározta a vallás ideológiáját, dogmatikáját és gyakorlatát, amelyek egyértelműen elválasztják a sátánizmust az ördögimádattól. A sátánizmust hivatalosan önálló vallásnak ismeri el többek közt az Amerikai Egyesült Államok kormánya és hadserege, valamint az Egyesült Királyság hadserege is.

A sátánizmus lényege az egyén fontossága, a létezés és az élet tisztelete a felsőbb hatalmak helyett; az egyént tekinti istennek. Ebből látható, hogy a sátánizmus ateista, pontosabban autodeista vallás. Vallja azt, hogy nem a jámborság, a behódolás, a remélt túlvilági örömök miatti földi szenvedés a helyes, hanem a kifejlett ego, az erő és az örömteli élet megélése az „itt és most”, és az „élvezet -- NEM kényszeresség” jegyében (vö. sátáni bűnök).

A sátánista vallás nem kéri híveit törvénytelenségekre, emberáldozatokra, véres jelenetekre; ezek az ördögimádat jellemzői. Nem használnak „kifordított” keresztény jelképeket (pl. fordított kereszt); jelképe a Baphomet-szimbólum. Nem folytatnak térítést.

A sátánizmusban a Sátán a következőket jelenti (A kilenc sátáni kinyilatkoztatás):

  1. Sátán az élvezetet képviseli az önmegtartóztatással szemben!
  2. Sátán az életet képviseli a szellemi vágyálmok helyett!
  3. Sátán a szennyezetlen bölcsességet képviseli a képmutató önámítás helyett!
  4. Sátán az arra érdemesekkel szembeni kedvességet képviseli, ahelyett, hogy szeretetünket idegenekre pazarolnánk!
  5. Sátán bosszúállást hirdet, ahelyett, hogy odafordítanánk a másik orcánkat!
  6. Sátán a felelősséget képviseli a felelősek iránt, ahelyett, hogy lelki vámpírokkal foglalkoznánk!
  7. Sátán azt hirdeti, hogy az ember csupán egy az állatok közül – néha jobb, de többnyire rosszabb a négy lábon járóknál –, aki az „istentől való lelki és szellemi fejlődése” révén valamennyi élőlény közül a legveszélyesebbé vált!
  8. Sátán a bűnöknek nevezett dolgokat hirdeti, mert ezek vezetnek a testi, szellemi vagy érzelmi kielégüléshez!
  9. Sátán az egyház legjobb barátja, hiszen az egyház neki köszönheti, hogy még mindig tevékenykedhet!

A vallás által hirdetett törvények, amelyek minden sátánistára jellemzőek (A földi sátánizmus tizenegy törvénye):

  1. Senkinek se adj tanácsot, csak ha megkérnek rá.
  2. Ne beszélj a gondjaidról másoknak, hacsak nem vagy biztos abban, hogy igazán hallani akarják.
  3. Ha másvalaki tanyáján tartózkodsz, mutass tiszteletet, máskülönben ne menj oda.
  4. Ha a tanyádon egy vendég bosszant, bánj el vele kegyetlenül.
  5. Ne közeledj senkihez szexuálisan, hacsak meg nem kapod tőle az erre felhatalmazó jelzést.
  6. Ne vedd el azt, ami a másé, hacsak az nincs terhére a tulajdonosának, és erre kifejezetten fel nem szólít.
  7. Ismerd el a mágia hatalmát, ha sikeresen használtad vágyaid eléréséhez. Ha tagadod a mágia létezését, miután használtad, mindent elveszítesz, amit szereztél.
  8. Ne panaszkodj olyasmi miatt, aminek nem lenne kötelező alávetned magad.
  9. Ne árts kisgyerekeknek.
  10. Ne ölj nem emberi állatot, hacsak rád nem támadnak, vagy ha élelemre van szükséged.
  11. Amikor közterületen jársz, ne háborgass senkit. Ha valaki téged háborgat, szólítsd fel, hogy hagyja abba. Ha tovább háborgat, pusztítsd el.

A vallás által bűnnek kikiáltott dolgok, amelyeket minden sátánista kerül: ostobaság, pózolás, szolipszizmus, önámítás, csordaszellem, szűklátókörűség, a múlt feledése, önromboló büszkeség, az esztétika hiánya.