2007. október 5., péntek

Az emberi hülyeség határtalan.

Elkezdtem ez a blog bejegyzést olvasni és nevetni támadt kedvem:

- „Tömegjelenségek.

Ez a jelenség is segiti sátánizmura késztetőket. A 122. oldalon azt irtam, hogy a démonoknak még könnyebb a dolguk, ha az egyén beleolvad a tömegbe, és a Zöhringer kijelentését idéztem, miszerint "az elszemélytelenedett ember rendkivül nehezen áll ellen az ördög csábitásának. Ha a tömegszuggesztió jelenségére gondolunk, még nyilvánbalóbb ez a veszély. (81O .o.)

Ezt tapasztaljuk a nagy rockrendezvényeken, ahol is a résztvevők egymást hergelik és befolyásolják, hihetetlen hisztérikus és fanatizmustól fűtött kitöréseket gerjesztve. Mellesleg nyilvánvaló, hogy az ilyen helyzeteket, amikor is a gondolkozóképesség és a rosszal szembeni ellenálló erő igencsak meggyengül, a par excelence kisértő is kihasználja. Az efféle kisértések a diszkókban se hiányoznak, megnyilvánulnak a tánc individuális jellegében is. valamint az úgyszintén gyakorolt kölcsönös befolyásolásban, ha viszont ez utóbbi kisebb mértékben van jelen, akkor a tudatos én védekezőképességét kikezdő tényezők fokozott alkalmazásával pótolják. „

Nem tudom hogy az ember meddig süllyedhet le még. De kezdem nagyon nevetségesnek találni.
Azt hogy a koncerten tömegek vesznek részt és hogy pogoznak nem tartozik semmi rituális jelenség közé.
Nem kell mindenben a rosszat keresni. De az ember erre képes mert az ördög benne lakozik mivel az ördög maga az ember.
Néha elő kéne venni mítoszokat és a bibliát és az egészet át kéne értelmezni újra.
Most olvasok egy könyvet a cime: A pokol története, és vannak benne okosságok hogy pl. az ókori ember hogy képzelte el a poklot.
De az egyiptomiaknál volt egy érdekes hogy van egy isten csak ők egy tojásba van zárva és elvan rejtve a világ elől.
A vallás csak nézőpont kérdése

Nincsenek megjegyzések: